A cég története

A Matic Kft 1992-ben alakult. Jelenleg Tiszaalpár település legnagyobb foglalkoztatója 140 fős létszámmal. Előtte egy állami nagyvállalat az MMG-Autómatika Művek gyáregységeként működött. A cégalapításra a gyáregység privatizációja miatt volt szükség. A Kft. első tulajdonosa az MMG-AM volt, 1993-ben magyar magánszemélyek tulajdonába került majd a sikertelen egyéves működést követően visszakerült az MMG-AM tulajdonába 1994-ben.
1998-ban az MMG-AM a kecskeméti gyárából ide telepítette a lemez-megmunkálási tevékenységét, a Kft. ezt követően rendelkezett önálló profillal, technológiával. Újra értékesítették, a Horváth Rt. Cégcsoport tulajdonába került, és jelenleg is a cégcsoport tagjaként tevékenykedik.
A Kft. a megalakulásakor Kelet- Európai személygépkocsik ( Lada, Polski, Zastava) műszerfalainak gyártásával, összeszerelésével foglalkozott. A rendszerváltást követően ez a piac összedőlt és a létszám a kezdeti 150 főről 35 főre csökkent és csőd közeli helyzet alakult ki.
1998-ban az MMG-AM kecskeméti gyárból a teljes lemez megmunkálási technológia (gépek, és termékek) a Matic Kft-hez lettek telepítve.
Az ADS német cég részére pénztárgépfiókokat gyártott nagy darabszámban, ez stabilizálta a cég pénzügyi helyzetét.
Az évek során kialakult egy szinte 100 %-ban helybeli tiszaalpári szakember gárda, amely magas szinten képes működtetni a folyamatosan korszerűsödő magas színvonalú gépparkot.
2001-2001-bne az ADS új terméket vezetett be és ezt nem a Matic Kft-nél gyártotta. A Kft. elveszítette a rendelésállományának körülbelül 70%-át, és újra nehéz helyzetbe került. A cégvezetés a helyzet megoldására a technológiai korszerűsítést választotta.
2002-ben a Széchenyi terv keretében vásárolt a cég egy lézerkivágógépet majd az ezt követő években további új CNC vezérlésű stancautómatákat, élhajlítógépeket és egyéb korszerű lemezmegmunkáló gépet.
Az új korszerűsített géppark lehetővé tette a kapcsolatfelvétel új vevőkkel valamint új saját termékek gyártásbevezetésének lehetőségét.
Jelenleg 30%-ban saját termékek gyártásával (pénztárgépfiókok, kazetták, trezorok, műszerszekrények, műszerdobozok) 70%-ban különböző kecskeméti, német, svájci cégek részére történő termék beszállítással a cég egy stabil technológiai és pénzügyi háttérrel rendelkezik.

magyar